Péter és Pál
Élt egyszer a nem is olyan távoli Abszurdisztánban két szántóvető: Péter és Pál. Mivel jó szomszédok voltak, évről-évre együtt tervezgettek, hogy mit kezdjenek a földjeikkel.
Így szólt Péter:
-Ide hallgass komám, vessünk mindenhova napraforgót!
-De hiszen mindenki azt vet, nem kell annyi az országnak -felelte Pál. Inkább legeltessünk állatot, abból nagy hiány van, vagy ültessünk erdőt, úgyis kevés a fa az Abszurd királyságban.
Ráadásul a levegő is jobb lenne és a nép is tudna hol kirándulni, gombászni.
-Bolond vagy te, Pál, hisz az tiszta ráfizetés. Nem azért vet mindenki napraforgót, mert olyan sok a sütnivalónk, hanem mert ki lehet azt vinni jó pénzért még az Óperenciás tengeren túlra is.
Beadta hát Pál a derekát és nekilátott a két szomszéd a munkának. Péter jobbra, Pál balra szántott-vetett.
Nap napot követett és kiserkent a napraforgó. De jaj, minden napraforgó mellett tíz parlagfű is felütötte a fejét. Pál megijedt. Tudta, hogy erre prüszköl a nép, így elkezdte irtani a gaz növényt. Mikor már majdnem végzett, meglátta őt Péter:
-Hát te meg mit tüsténkedsz ott a földeden?
-Irtom a parlagfüvet a napraforgó közül, mert ha az virágba borul, akkor prüszkölni fog ránk mindenki.
-Ostoba vagy Pál, hát nincs jobb dolgod? Mit érdekel téged mások kínja-baja?
-De hisz úgy hallottam, hogy törvénybe foglalták, hogy a parlagfű ellen védekezni kell. Félek, hogy erre jár a szolgabíró és megbüntet majd.
Nagyot nevetett erre Péter:
-Hát azt a törvényt senki sem gondolta komolyan. A királynak most fontosabb dolga van, mint az alattvalók egészségével foglalkozni, be kell írnia a szent grál tiszteletére vonatkozó passzusokat az új országkönyvbe, ezen szorgoskodik most a fél udvartartás. Figyeld meg, nem fog erre járni se mezőőr, se szolgabíró, hiszen eddig is csak minden századik parlagfüves területet találtak meg, de azok nagy részét is úgy hagyták, ahogy volt. Különben is, van egy olyan kitétel a törvényben, hogy ahol napraforgó vagy más vetemény van, ott ne lehessen közérdekű védekezést elrendelni.
-De én úgy hallottam, hogy a nép egy milliárd adótallért ajánlott fel parlagfűmentesítésre- erősködött Pál.
Erre Péter hangos hahotában tört ki, még a könnye is kicsordult. Mikor végre abba tudta hagyni, így felelt
-Igen ám, de azt a pénzt a magtárnok kezeli. Csak nem gondolod, hogy az egészség megóvására fogja költeni! Inkább szétosztja a bizalmasainak, akik cserébe úgy tesznek, mintha kutatnának, vagy okítanának. Közelébe se mennek a parlagfűnek, sőt drága helikoptert is bérelnek, hogy magasról szemléljék a parlagfüves tájat. Még bizonyságot sem kell tenniük a nép pénzének elköltéséről.
Vakarta a fejét Pál ezek hallatán, de azért a munkát befejezte.
Teltek-múltak a hetek-hónapok. A napraforgó (és Péter földjén a parlagfű) virágba borult. Ahogy azt Péter megjósolta, sehol egy szolgabíró, vagy mezőőr. Ezek létszámát a király a magtárnok tanácsára tavasszal amúgy is megfelezte, mert sokallta, hogy minden századik parlagfüves területet megtaláltak és emiatt sok az írnivaló. A magtárnok csak egy hirdetményt intézett a néphez, miszerint „Közhírré tétetik, hogy mától kezdve tessék a jogot önként követni!” A megmaradt mezőőröknek pedig titokban leszólt, hogy inkább mással foglalkozzanak.
Prüszkölt is a sárga porfelhőktől a nép, de mivel tudatlan volt és a határban sem járt, nem sejtette, hogy mi a baja. Csak nyelte a sok port és a drága orvosságot.
Beérett a termés.
Péternek ugyan valamivel kevesebb termett a sok gaz miatt, de mivel megtakarította a védekezés költségét és fáradságát és ugyanúgy megkapta a királyi támogatást, ezért végül is gazdagabban zárta az évet, mint Pál. Morgolódott is Pál és megígérte, hogy jövőre ő is parlagfüvet fog termeszteni.
A magtárnok megelégedésére vonatszámra vitték ki a sok napraforgóolajat az országból, cserébe viszont a hiányzó hús és fa mellett háromszor annyi pénzért prüszkölés elleni orvosságot kellett behozni.
-Ez így nem mehet tovább, csődbe megy az ország -mondta a király és lecsökkentette az orvosságok támogatását, hogy legyen jövőre is pénz a parlagfűtermesztés pénzelésére. A népnek pedig megtiltotta, hogy adójuk egy századát mentesítésre ajánlják.
Így éltek tovább a parlagfüves Abszurdisztánban, míg mindenki meg nem fulladt.
(magyar népmese, gyűjtötte: Exner Tamás)
Változtatás nélkül szabadon terjeszthető.
Minden valós országgal, vagy személyekkel történő hasonlóság a véletlen
műve.
